Végül megjelenik az örök költő-vígasz: az utókor elismerése.
Állok az ablak mellett éjszaka, - U U - - - - - U U S a mérhetetlen messzeségen át U - U - - - U - U - Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd U - U - U - U - U - Távol csillag remegő sugarát. - - - - U U - U U - Billió mérföldekről jött e fény, - U- - - - - - U - Jött a jeges, fekete és kopár - U U - U U U - U - Terek sötétjén lankadatlanul, U - U - - - U - U - S ki tudja, mennyi ezredéve már. U - U - U - U - U - Egy égi üzenet, mely végre most U - U U U - - - U - Hozzám talált, s szememben célhoz ért, - - U - U - - - U - S boldogan hal meg, amíg rácsukom - U - - U U - - U - Fáradt pillám koporsófödelét. - - - - U - - U U - Tanultam én, hogy általszűrve a U - U - U - - - U U Tudósok finom kristályműszerén, U - - U - - - - U - Bús földünkkel s bús testemmel rokon - - - - - - - - U U Elemekről ád hírt az égi fény. U U - - - - U - U - Magamba zárom, véremmé iszom, U - U - - - - - U U És csöndben és tűnődve figyelem, - - U - - - U U U - Mily ős bút zokog a vérnek a fény, U - - U U U - U U - Földnek az ég, elemnek az elem?
Úgy hat, mint egy búcsúvers, de létösszegző vers is – költői szerepét latolgatja. Az inga lassú, tétova mozgásával indul a vers, pihenésre vágyó hangulatban (este). Nem csak egy nap, hanem az élet végét is jelenti, a pihenés a halálra vonatkozik. Az álombamerülés egy keservesen végigdolgozott élet végét jelenti – megnyugvást. A ritmus vontatott (inga mozgása is), álmos hangulat. A 2. szakasz a költői alkotómunkára utal, és az abból kivezető pihenésre. "Balga fényűzés": mi értelme van a költészetnek? A versekkel bíbelődni luxus, nincs rá szükség, értelmetlen, buta dolog versírással nyavalyogni. A józan munka más, nem ilyen megfoghatatlan, nem ilyen haszontalan – abból meg lehet élni, a költészetből nem. A csacska fényűzés megbosszulja magát. A 3. versszak összefoglalja a költészetét, továbbra is ironikus hangot használ. A jambusok és spondeusok is az álmosság képzetét keltik. Az utolsó strófa szaggatott, széttöredezett, a halálba való menekülést kifejező mondatfoszlányaiban visszatér a kezdőkép.
A betegség és a szegénység rányomta bélyegét költészetére. Lírája rendkívül egységes, nem túl változatos. Versei egyformának tűnhetnek a mélabús, rezignált hang miatt, melyekben gyakori a tehetetlenségérzet, a lemondás, beletörődés. A halál mélyen beleivódott gondolataiba a testi-lelki szenvedés miatt. Szinte minden verse elégia (forradalmi ódáit kivéve), noha ezt a kordivat is indokolja, nála élményekből fakad. Versein érezhető az erőteljes szeretetvágy, a költészet menedéket jelent a számára. Az impresszionizmus költője, jól bánik a nyelv zenei lehetőségeivel, de szókincs nem túl gazdag. Rövid életében csupán a szerelem és a családi élet jelenti a boldogságot. Leánya születése oldja pesszimizmusát. A Meddő órán című verse egy rövid, néhány jellemző vonásra szorítkozó önarckép. Egy vézna, szánalmas figurát mutat, aki magányos, szegény, tétlen, szenved, szomorú, beletörődik a sorsába. Kedvetlenül szöszmötöl, nem tesz semmi értelmeset. Az írás pótcselekvés – gondosan írja, javítgatja… "Lomhán": lassan ír, bágyadt, céltalan.
A lírai én szabadjára engedi érzelmeit, ugyanakkor úgy érzi, hogy a magány örök, "lélektől lélekig" eljutni szinte lehetetlen. A pillanatnyi életélmény azonban a találkozás lehetőségét igazolja, így a tragikus végkövetkeztetéssel szemben maga az élmény mégis azt sugallja, hogy ember és ember is egymásra találhat a szerelemben és a barátságban. Létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus.
junglebook-7777.com, 2024 | Sitemap