A Szerelemre hangszerelve furfangos fordulataként – stúdióanyagra való pénz hiányában – Greta demóját New York különböző pontjain (sikátorban, csónakon, háztetőn, metróban) veszik föl, így lesz a város hangjaiból a lány zenéjének egyedi alkotórésze. Greta így jelképesen ugyanolyan utcazenész, mint az Egyszer nevesincs férfi főszereplője, ő azonban nem küzd azért, hogy híres legyen. Messze áll a sztárrá válástól, Dannel mégis egy egész CD-nyi művészetet zenebonálnak össze a klipszerű montázsokban előadott dallamok közepette. A zene mindenkié, ahogy azt a mi Kodály Zoltánunk megállapította, és akinek kijelentésével furcsamód paralell Greta (és egyben Carney) zenei irányultsága, hiszen vágya a tömegekkel megosztani a nagybetűs ZENÉT, mely az internet térhódítását követően már csak pár kattintásba kerül. Igen, emellett a lehetőség mellett ez a film sem szalad el, de hogy végül sztár lesz-e Gretából, az már a jövő zenéje… Talán merész gondolat, de a Szerelemre hangszerelve mintha azt sugallná, hogy a zenét átértelmeznünk szükséges.
Az Egyszer rendezője, John Carney elkötelezett híve a zene filmhatásokat megsegítő, megsokszorozó alkalmazásának, ezért az idén moziba kerülő Szerelemre hangszerelve című vígjátékában ismét megzenésíti a filmkockákat. Az ír származású forgatókönyvíró-rendező – aki vitathatatlanul műfajára talált lágy és keresetlen zenében úszó filmes munkáival – az Egyszer című zenés drámában a tiszta, nyers muzsika erejét használta fel annak érdekében, hogy líraibbá tegye a minimális büdzsével és ismeretlen színészekkel forgatott, dokumentaristán elmesélt történetet. A csöndes, visszahúzódó produkció 2007-ben elnyerte a legjobb film díját a Sundance Filmfesztiválon, feldolgozásmódjából adódóan azonban különösebb közönségsikerre nem számíthatott. A Szerelemre hangszerelve ellenben – mintha csak popularizálni kívánná a korábbi, szakmailag sikerre vitt filmstílust – Keira Knightley és Mark Ruffalo főszereplésével, valamint egy nagyon amerikai háttérkörnyezettel prezentálja, hogy lehet fogyaszthatóan, ám szépen muzsikálni egy lezser, keserédes vígjátékban is.
Talán Carney maga is úgy véli, hogy a jóféle muzsika, amely mindenkinek jár, nemcsak a hatalmas érzelmi magasrepülések és alászállások, hanem a mindennapi élet néha elfáradt, leharcolt, csalódott vagy egyszerűen csak semmilyen pillanatainak felhígult kísérője is. Ebben a melódiákkal átitatott, de emberközelibbnek tetsző zenemoziban egy ipszilon kábel is csodát művel a fásult lelkekkel, és az sem probléma, ha a telefonunk csupa csöpögős muzsikával van megtömve. A zene hétköznapiasításán túl (vagy éppen azzal összhangban) a cselekményben is sok a közhelyes, mindennapi banalitás, mindez azonban olyan természetességgel köszön vissza a vásznon, hogy biztosak lehetünk benne, éppen ez volt a cél. A Szerelemre hangszerelve sovány, grimaszolós, lógós farmerú Keira Knigthley-ja a maga kedvelhetően átlagos hangján demonstrálja Greta és a film érzelmi hullámzásait. Nem valószínű, hogy Oscar-díjat érnek majd e nóták, mint az Egyszer című Carney-munkában Markéta Irglová és Glen Hansard szívet tépő betétdala, de ráébresztenek arra, hogy az élet muzikális: dalban sírjuk el bánatunkat, dalban küldünk el a francba és dalban repesünk az örömtől, csak ezt nem mindenki tisztán énekelve, gitározva teszi a való életben.
A két fiatal srác a semmiből, mindenféle háttér és tapasztalat nélkül nyer meg egy háromszázmillió dolláros tendert a Pentagontól, melynek értelmében fegyvereket kell szállítaniuk Afganisztánba. Csak az a bibi, hogy a srácok azért nyertek, mert ők adták a legolcsóbb ajánlatot, arról azonban fogalmuk sincs, hogy ilyen áron hogyan tudnának eleget tenni a szerződésüknek. A filmet a Másnaposok -trilógiát jegyző Todd Phillips jegyzi, a két főhőst Miles Teller (Whiplash) és Jonah Hill (igen, A Wall Street farkasa …) alakítja, a hangvétel pedig garantáltan könnyed és vicces lesz. Augusztus 18-tól a mozikban. Rossz anyák A Képszakadás című egyetemista komédia rendezőpárosa időközben apuka lett, és rá kellett jönniük, hogy míg ők dolgoznak, a feleségeik majd beleszakadnak abba, hogy jó anyukák legyenek. Ez a felismerés vezette rá őket arra, hogy filmet készítsenek olyan anyukákról, akiknek elegük lesz abból, hogy egyfolytában mintaanyaként viselkedjenek, és szabadságra mennek a példásanyuka-életből.
Ahhoz képest, hogy a gyászról szól, a film hangulata meglepően vidám, és teli van vicces pillanatokkal, de sajnos Vallée ezúttal többször is átlépi a giccshatárt. Nyár végétől DVD-n. Éjféli látomás A nyolcvanas években még nem minden idegen lény volt agresszív, és nem mindegyiknek volt az a célja, hogy elpusztítsa, meghódítsa a Földet. Ez a hozzáállás leginkább Steven Spielberg nek volt köszönhető, aki a Harmadik típusú találkozások kal és az E. T. – A földönkívüli vel meghonosította a barátságos földönkívülieket a mozikban. Ebben a szellemben készítette el új sci-fijét Jeff Nichols ( Take Shelter), nála az idegenek egy földi kisfiú képében jelennek meg, akinek el kell jutnia egy találkozási pontra a szülei segítségével, miközben nemcsak az FBI és a rendőrség van a nyomában, hanem egy szekta is, akik imádták ők, és nem akarják elengedni. Az Éjféli látomás nem egy agyatlan látványfilm, hanem inkább a szülői szeretetről és a csoda elfogadásáról szóló, szép, de sötét mese; lassú folyású, és csak a végén mutatja meg igazán a science fiction oldalát.
junglebook-7777.com, 2024 | Sitemap